One

Aki már hamarabb is olvasta a blogot, annak ez a rész ismerős lehet :)

Ha nagyon kicsinek találjátok a betűméretet (amit hiába próbáltam megnövelni, úgy látszik mégis sikerült) a böngészőtök menüsorában a Nézet fülnél Nagyításra kattintva nagyíthatjátok a szöveget.

Amennyiben szeretnétek felvenni velem kapcsolatot az ask.fm/catstandford-en megtehetitek. :)

Cat

 

One

Mila egyik rajongói oldalának frisse

Abban a pillanatban, amikor átestem – a szánt szándékkal - kitett lábán, tudtam, hogy köztünk lévő érzelmi kötelékek csak erősödni fognak. Amíg a padlóval szemeztem, várva, hátha valamelyik férfiban a jelenlevők közül - a gáncsolót persze véletlenül sem neveztem volna a teremtés koronájának, esetleg egy pelenkás bölcsisnek - maradt egy cseppnyi udvariasság és felsegít, volt elég időm arra, hogy rájöjjek, jobban már nem tudnám utálni a „szupersztárt”.
Mivel nem szerettem volna elvégezni a takarítónő munkáját, és ennél is tisztábbra nyalni a padlót, hát feltápászkodtam. Leporoltam a farmerem térdét, átvizsgáltam a ruhámat, nem szakadt e ki valahol - tőle még az is kitelik, hogy direkt éles holmikat helyez a talajra, csakis miattam, ennyire szeretjük egymást -, és a leglazább mozdulattal ami tőlem telt elvettem Peter asztalán lévő poharat, remélve, hogy a kávé még nem hűlt ki.
- Még nem józanodtál ki teljesen a tegnapi buli után, mi? – érdeklődtem kedvesen. Majd a kezemben lévő műanyag pohár tartalmát ráöntöttem a szürke nadrágjára. A biztonságkedvéért azért még bele is dörzsöltem, miközben az orrom alatt azt motyogtam, hogy ez majd segít. Hiába játszott egy sikeres kémsorozatban egy még sikeresebb karaktert, akiért minden második - én hivatalosan is az első csoportba tartozom - lány a nyálát csurgatta, a reflexei neki sem voltak jobbak egy átlagos emberénél.
- Nem vagy normális – pattant fel a székből. Aztán tanácstalanul forgolódni kezdett, keresve valamit, amivel megdobhat anélkül, hogy látható nyomai maradnának. Egyikünk sem akart magyarázkodni a paparazzóknak a foltok miatt.
Peter és Tony - előbbi az enyém, utóbbi Ryder menedzsere - hiába próbálták védeni a tulajdonaikat az összevissza kutakodó fiú elől nem sikerült elrejteniük a. Radírt?
’Most komolyan?’ pillantással néztem rá. Acélszürke szemei – amik tudtán kívül néha még engem is elbűvöltek – már vérben forogtak.
- Majd azt mondom Te szívtad ki – mosolyogtam rá csábosan. Ki nem állhatta, ha így vigyorogtam. El sem tudtam képzelni mi lehet a mosolyomban ami annyira hergeli őt.
A menedzsereink már jó ideje tömték magukba a nyugtatóikat - főleg mióta minket képviseltek -, ezért ez a csatározás annyira nem is viselte meg az idegeiket. Ám nem akartam Peter határait feszegetni, mivel tudtam, hogy oroszlánokra jellemző ordítással jelzi, ha elszakad nála a cérna. A titkárnője még elég újnak tűnt, az előző asszisztens se a férfi dühkitöréseit, se az ügyfelek sztár allűrjeit nem bírta elviselni. Őszintén egyikünk sem bánta igazán, alig volt itt két hétig, ennyi idő alatt senki sem kedvelte meg túlságosan. Pedig próbálkoztam. Igazán. Még egy kedves műkörmös ismerősöm számát is megakartam neki adni, látva, hogy munkaidőben szegény kénytelen mindig a körmét reszelgetni.
- Üljetek le mindketten és fogjátok be! – Döbbenten néztem Peterre, igaz ugyan, hogy nem egyszer fegyelmezett – leginkább csak próbált - már mások társaságában, de ennyire durván sosem.
Ryder a tekintete az enyémet kutatta arról érdeklődve, hogy most mi is van. Zavartan ráztam a fejem, én sem tudtam.
Csigákat megszégyenítő módon, de helyet foglaltuk az egymás mellé készített székeken. Az irodában eluralkodott a feszültségterhes levegő. Nyilvánvalóvá vált, hogy nem egy szimpla kis megszidásról lesz szó.
Peter irodája igazából pont annyira volt nagy, hogy beférjen egy asztal és pár szék. Nem akasztott a falakra képeket, díjakat, platina lemezekről elismerést. A helyiségénél semmi sem jellemezte jobban a menedzseremet, hidegség áradt a minket körülzáró falakból, ugyanannyira mint Peterből. Az íróasztal mögött lévő ablak – ami az egész falat uralta – csökkentett egy kicsit a hűvösségen. A kint lévő felhőkarcolók mintha gúnyolódtak volna velünk, ahogy megcsillant rajtuk a nap. Méltóságteljesnek tűntek, akaratlanul is tiszteletet ébresztettek az emberben.
A két felnőtt férfi farkasszemezéssel próbálta eldönteni melyikükké lehet a megtisztelő feladat, hogy közölje velünk miért is tartózkodunk mind a négyen egy helyen. Komoly oka lehetett, ha egyszerre rendeltek ide minket. Pár percnél tovább nem tudtunk Ryderrel egy levegőt szívni. Igazán nem is ismertük egymást, ugyan úgy az újságokból – leginkább a pletyka lapok hasábjairól – tájékozódtam mint bárki más. Egyikünk sem tudta igazán honnan fakad ez a mélységes ellenszenv mivel szakmai szempontból nem voltunk versenytársak.
Ő – sorozat – színésznek vallotta magát.
Én pedig – egy szerencsétlen – véletlen folytán lettem énekes. Immár egy éve.

Amikor előre sejtettem, hogy otthon unatkozni fogok a suli után, szokásommá vált beugrani apa hangstúdiójába. Apu egészen az alapokról építette fel a karrierjét. Hangtechnikusként kezdte majd hangmérnökké válása után egy évvel már a saját stúdióját igazgatta olyan szakértelemmel és lelkesedéssel, amit nem lehet tanulni, vagy utánozni, csak érezni. Megértettem miért olyan fontos is neki, ám nálam sosem fontosabb, egyetlen gyermekeként nagyobb figyelmet kaptam, mint kellett volna.
Tiltva ugyan nem voltam az énekléstől és a hangszerektől, de a szigorú szabályok egy kalitkába zártak, én börtönnek tartottam, apa védelemnek hívta.
Aznap azonban véletlenül voltam ott – a stúdióban hagytam a táskámat amiért suliba indulva be kellett ugranom – Steve Ready pedig a legújabb albumát készítette volna el, ha a vokalistája nem olyan érzékeny, és nem veszi a szívére a súlyára tett megjegyzést, majd viharzik ki az ajtón. Apa egy fontos üzleti tárgyalás miatt a bolygónk másik részén tartózkodott, az igazgatóhelyettes pedig engem dobott be a mélyvízbe.
Aminek egy saját cd, egy higgadt ám túl szigorú menedzsment, és egy rettentően ideges apa, meg egy kirúgott alkalmazott lett a vége.

- Mila, a Csillámfény hatalmasat bukott a kritikák szerint. – Kezdett bele a kioktatásba Peter, idegesen doboltam a szék karfáján az ujjaimmal. Ha akartam sem tudtam volna figyelmen kívül hagyni a véleményeket, mivel minden újság ma reggeli címlapján ott virított a fényképem becsmérlő szavakkal tűzdelve a nagyobb példányszám eladása érdekében.
A mellőlem fojtott kuncogás hangzott, képtelen voltam rájönni, hogy ez a görény miért hozza ki belőlem mindig az agresszivitást. Lassan a széke lába alá csúsztattam a jobb lábam, adtam neki időt, hogy magába szálljon, de a nevetése egyre hangosabb lett, én is nevetni akartam, biztos vagyok benne, hogy azért lendült meg a lábam, ő pedig azért kötött ki a padlón döbbenten, de legalább csendben.
- Hát nem csak a filmem bukott hatalmasat – ártatlan tekintettel néztem, ahogy Ryder dühtől remegve tápászkodik fel a földről.
- Te kis kur… - még egy hülye is megértette volna, hogyan akarta befejezni a mondatot, mielőtt közbe vágtam volna.
- Esetleg a barátnőid, de én biztos nem.
- Hallottam ezt-azt – vonogatta a szemöldökét, még mindig fölém magasodva. Kíváncsi voltam, vajon kitől, a suliban sosem voltam népszerű, most meg mikor már barátkoznának velem, én nem keressem a társaságukat. Ugyan minek? Átlagosan nem voltam elég jó, egy megjelent cd semmit nem változtat. Ugyan az vagyok, aki voltam.
- Ryder! – Peter előzte meg a kirobbanni készülő vitát. Nem emelte fel a hangját, de elég figyelmeztetés csengett benne, hogy magában fortyogva üljön vissza a helyére. – Mila, az Istenért 17 vagy nem 4. – Azt hiszem a székes esetre célozgatott.
- Sajnálom - a legelbűvölőbb mosolyomat vetettem rá, nem sokat segített.
Tony homlokán erősön gyöngyözött az izzadság, a keze remegett, az arcán két vörös folt virított és ugyan nem ismertem valami jól, de tisztában voltam vele, hogy több mint ideges ha ezeket a tüneteket produkálja.
- Ryder – inkább morgásnak hangzott, mint kijelentésnek –, ezek a holnapi címlapok – dobta az említett újságokat a srác ölébe.
- Szép kocsi – jegyeztem meg a borítóra pillantva.
- Ugye? – simogatta a képet egy büszke tulajdonos mosolyával. Fiúk és a kocsik, ki érti ezt?
Az autó tényleg szép volt, de a vád is ami az újságokon villogott.
- Hányszor, Istenem hányszor kértelek, hogy ne vezess beszívva? – Kicsit meglepődtem, hogy nem azon akadt ki, hogy eleve drogozott, hanem azon, hogy így vezetett.
- Nem voltam beszívva – védte magát hevesen – ám az lehet, hogy kicsit többet ittam a kelleténél és gyorsabban hajtottam a megengedettnél.
- Jézusom, nem is emlékszel rá, mi? – szörnyedtem el.
- Csönd legyen Szupersztár, én legalább tudok színészkedni.
- Hát, a jelek szerint csak azt.
- CSEND LEGYEN – ordított ránk az idegtől remegve Tony.
- Lehet, hogy adhatnál neki párat a tablettáidból – suttogtam Rydernek. – A menstruáció rám is ilyen hatással szokott lenni.
Őszintén Ry kuncogása nem sokat segített, hogy Tony megnyugodjon, egészen úgy nézett ki mint akinek jót tenne egy-két hét wellness hétvége. Vagy egy hónap.
- Elegem van belőletek, két elkényeztetett kölyök vagytok, akinek még a seggét is kinyalják. Huszonnégy órából huszonötöt azzal töltünk, hogy a hírneveteket védjük – nézett Ryderre -, vagy emeljük – a szeme rajtam állapodott meg.
Nem éreztem jogosnak a szidást, főleg, hogy hozzám semmi köze sem volt, amellett tudtam mennyi munka van velünk, és egy kicsit túlozta csak el. A dolog ránk eső negatív részét mi is szó nélkül tűrtük.
Ryder szó nélkül pattant fel, és meredt a menedzserére.
- Két perc alatt rúglak ki, és keressek mást a helyedre, ha ennyi bajod van azzal, hogy ellásd a munkád, amiért nem kevés pénzt fizettek neked.
Míg Ryder tovább folytatta menedzsere kiosztását – félig-meddig jogosan – én tanulmányozni kezdtem Peter vajon ő is így gondolja-e. És, ha igen, vajon miért nem szólt hamarabb, könnyebb volt egy másik embert használni szócsőnek?
Nyugodtan nézett vissza rám, nem adva jelét annak, hogy zavarná az egyre elmérgesedő vita. Elmosolyodott és megcsóválta a fejét. Majd a szavak amik elhagyták a száját, elérték, hogy Ryder elhallgasson, Tony elégedetten vigyorogjon, én meg falfehérre sápadjak.
- Úgy döntöttünk, közösen, hogy egy ideig, a hírnevetek érdekében, azt fogjuk híresztelni, hogy szerelmesek vagytok – a félreértések elkerülése érdekében hozzá tette – egymásba.
Olyan csend, csak a temetőkben van, ami az elhangzottak után az irodában honolt.
Az acélszürke szempárban ugyan az a felismerés villogott, amit végül én mondtam ki.
- Börtönbe fogunk kerülni…
- Ki fogjuk nyírni egymást – erősítette meg Ryder is.